Csak védettségi igazolással látogathatóak a színházak
Egy júliusi kormányrendelet még úgy határozott, hogy korlátozások nélkül lehet színházba menni.
Egy júliusi kormányrendelet még úgy határozott, hogy korlátozások nélkül lehet színházba menni.
A Semmelweis Egyetemen vagy az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen csak érvényes oltási igazolással költözhetnek be a hallgatók a kollégiumokba.
Aki viszont felveszi a harmadikat, annak értelemszerűen attól számítva érvényes fél évig a kártyája.
A független országgyűlési képviselő számításai szerint a hátrányos helyzetű településeken alacsony az átoltottság.
Az adatok szerint a budapestiek 78 százalékának van védettségi igazolványa. A Mezőcsáti és az Ózdi járásban mindössze 41 százalék az arány.
Franciaországban már sorozatban a negyedik hétvégén tiltakoznak a járványkorlátozások ellen, Olaszországban pedig a védettségi igazolvány ellen tüntettek szombaton.
Sőt, nem csak a nemzeti ünnepre lazítottak a szabályokon: a kormányrendelet felmentést adott a szeptemberi fogathajtó-Eb, illetve a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus eseményeire is.
Az alapvető jogok biztosa szerint az utasítás többek között sérti a jogállamiság elvét.
Utazást tervez, de nem tudja, hova léphet be oltás nélkül, hol fogadják el a kínai és az orosz vakcinákat, és mely országokban kötelező a maszkviselés? Összefoglaltuk a legkedveltebb európai turistacélpontok beutazási és a járványügyi szabályait, sőt még a fertőzöttségi adatokat is megnéztük, hogy könnyebb legyen a döntés.
Fejenként 50 ezer forintot kértek a védettségi igazolványokért a háziorvos és a társa, aki "beszervezte" az igazolványt oltás nélkül igénylőket.
Nyolc hónapja nem fogadott látogatókat Párizs legismertebb turistalátványossága a koronavírus-járvány miatt.
Akár 12 évet is kaphatnak.
Ősztől tervezik ezt bevezetni, de ha romlik a járványhelyzet, hamarabb is megléphetik.
A hozzátartozóknak védettségi igazolvány kell a látogatáshoz.